Karakterek

Milena Connor
Mila; Lena

17
Énekesnő - egy véletlen folytán indul be a karrierje, amikor édesapja hangstúdiójában vokáloznia kellett egy másik énekesnek. A történet idején egy éve van a köztudatban.
Szürke kisegér – legalábbis a saját véleménye szerint.
Legjobb barátja Alexander, akivel az első klipje forgatásán találkoztak össze.
Legtöbbször csetlik-botlik.
Nem újdonság számára a fenyegető levelek, és tweetek érkezése, és nem is aggasztja a számuk növekedése és durvulása miután bejelentik álkapcsolatukat Ryderrel.


Ryder Valentine
Ry, Der

18
Világéletében színész volt, a szülei miatt, akik szintén ezt a szakmát űzik, sikerrel.
Legjobb barátja Alexander, akivel egy szomszédságban laktak évekig.
Ki nem állhatja Milát.
 A szüleivel való kapcsolata zűrös, akik későn kapcsoltak ahhoz hogy már fegyelmezni tudják az elkényeztetett herceget.
Bulik, alkohol, szex és drog, na meg forgatások ezek jellemzik az életét jó ideje.



Alexander Shay
Alex, Xander, Xan

18
Táncos
Mindkét főszereplő barátja.
Feladatának érzi Mila védelmét a számára még új világot jelentő, sztárok között. Húgaként tekint a lányra, annak ellenére is, hogy Ryder nem egyszer meggyanúsítja azzal, hogy az érzelmei nem teljesen felelnek meg a barátság fogalmaként.


Amanda Wilson
Mandy

17
Modell
Legjobb barátnője Milának.
Egy fotózáson ismerkedtek meg, és azóta ha karrierjük engedi elválaszthatatlanok.





Lauren Richards
Laurie, Lo, Lor

18
Színésznő
Egyenes szókimondó jellem, de ismeri a határokat.
Empatikus, önszántából sosem bántana meg másokat.
Kiskora óta a szakmában van, és imádja, ugyanakkor utálja az emberek kétszínűségét, és azt, hogy inkább nyaliznak neki, mintsem megmondják az igazságot.


Tom Connor

41
Hangmérnök, hangstúdió igazgatója
Mila édesapja, minden igyekezete ellenére lett a lánya híres.
Peterrel nem jönnek ki jól.
Már fiatalon tisztában volt vele mit szeretne elérni idősebb korában, hangtechnikusból küzdötte fel magát hangmérnökké, majd egy saját hangstúdiót is alapított.
Kedves maci, akinek a lányánál semmi sem fontosabb, már a munkája sem.

Peter Davies
41
Menedzser
Mila menedzsere, egészen a kezdetek óta, a leváltása még csak fel sem merült a lányban.
Sötét titkokat rejteget, Tommal pedig egyáltalán nem jön ki.
Fontosabbnak tartja a lány karrierjét mint az egészségét.
Szigorú és határozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése